Ősszel történt, Velencében, ama szalonok egyikében, ahol átutazó idegenek gyűlnek össze a ház úrnője körül, aki szintén oly idegen, akárcsak vendégei. Ezek az emberek egy csésze teával ácsorognak ott, s elragadtatva fordulnak az ajtó felé, valahányszor egy jól értesült szomszédjuk röviden és burkoltan arrafelé int, majd egy velenceiesen csengő nevet suttog. Nem érheti őket meglepetés, hiszen felkészültek a legelképesztőbb nevekre is; mert bármily fukarok is máskor az élményszerzésben, ebben a városban a legszertelenebb lehetőségeknek is hanyagul átadják magukat. Mindennapi életükben állandóan összetévesztik a rendkívülit a tilalmassal, s így most, elengedvén magukat, a csodára várva, arcuk kicsapongó arckifejezést öltött. Mindazt, ami odahaza csak hangversenyek bizonyos pillanataiban vagy magányos regényolvasás közben esik meg velük, most e hízelgő körülmények között úgy mutogatják, mint jogosan kijáró osztályrészüket. Ahogy merőben készületlenül, nem sejtve semmi veszélyt, engedik, hogy a zene szinte halálos vallomásai felgerjesszék őket, mintha valami bizalmas testi cirógatásról lenne szó: úgy adják át magukat a gondolák hálás ájulatának, anélkül hogy csak valamennyire ismernék Velence igazi mivoltát. A hallgatag békességbe merülők nem ifjú házasok már, akik az egész nászút alatt gyűlölködő vitákon kívül egyebet nem is nyújtottak egymásnak; a férfi eszményeinek kellemes ernyedtségét élvezi, az asszony pedig fiatalnak érzi magát, s biztatóan bólogat a lomha bennszülöttek felé, mosolyogva, mintha egyre olvadozó cukorfogait kínálná. S ha odafigyelsz, kiderül, hogy holnap vagy holnapután, vagy a hét végén már utaznak is.

Ilyen emberek között ácsorogtam tehát, s örültem, hogy én nem utazom. Hamarosan lehűl az idő. Előítéleteik és igényeik puha, mákonyos Velencéje ezekkel az aluszékony külföldiekkel együtt eltűnik, s egy reggel itt terem a másik, az igazi, az éber, pattanásig feszes és korántsem álombéli Velence: a semmi kellős közepén, elsüllyesztett erdőkre rákényszerített, erőszakkal kicsikart és végül mégis mindenestül jelen levő város. Ez az edzett, csak a legszükségesebbre lefogyasztott test, melyben az örök éber hajóraj nyomta és szívta munkája vérét, és e test átható, szüntelenül terjedő szelleme, mely fűszerzamatú földrészek illatánál is erősebbnek bizonyult. Lenyűgöző hatású állam, mely szegénysége sóját és üvegét a népek kincseire cserélte. Szép ellensúlyozója a világnak, mely még cicomáiban is csupa egyre finomabbá érzékenyülő energia: ez a Velence éledt fel akkor.