Freddo

Velence, március

Az ördög vigye a dolgát ennek az olasznak, ez mindent megszépít, még az olyan csúfságot is, mint a hideg. A rómaiak azt mondták, hogy frigidus, s ennek a szónak éppen olyan fázós lelke van, mint a mi hideg-ünknek. I-i-i-i-í, visít benne a Boreas, a bóra őse, és hallja az ember, amint Clodia piros saruja alatt megreccsen a jéghártya, amely a sikátor közepén bepillézte a patkónyomot. (Mert Catullus legénylakásáról siet haza a signora a hajnal violásodásában, és nem mer a Forumnak menni, ahol palliumukat a nyakuk közé csavarva verik a talpukat a földhöz a vigilek, és körmüket fúvogatva mondják, hogy "frigidum, frigidum".)

Az olasz azt mondja, hogy "freddo, freddo", és ehhez olyan képet vág, aminek csak az lehet a magyar fordítása, hogy "lelkecském, barátocskám, telecském, szelecském, hidegecském, csakhogy már téged is látlak egyszer."

- A nap kopertában van - jelenti reggel a cameriere, ahogy behozza a cipőm, és először nagyon tetszik nekem, hogy itt a nap kopertában tartózkodik. No öreg, ezt megmondom az otthonvaló napnak, mert az süt, vagy nem süt, de olyant soha nem tesz, hogy bekopertázná magát. Minálunk még a nap is tudja már, hogy a magyar ember természete nem szereti a titkosságot.

No de ahány ház, annyi szokás, és ha az olasz napnak abban telik kedve, hogy kopertában járjon, hát ne szóljunk a dolgába, inkább álljunk az ablakhoz, és nézzük meg. Legalább belépti díj nélkül is láthatunk már valamit.

De hát nem látok semmit. Olyan vastag koperta van a napon, hogy nincs az a cenzor, aki azon keresztül látna. Ugyan az is lehet, hogy nincs is már a nap a kopertában. A cenzoroktól minden kitelik. (Persze az ide való cenzorokat értem, a régieket, akik a dózsék idejében szolgálták a hon üdvét.)

Kissé megrettenve kukkantok ki a fölhúzott ablakrácson. Szörnyű ordítozás van lent a vízen, a Rio della Grimanin. No, itt megint már ölnek valakit. Bizonyosan a Tízek Tanácsa fojtat vízbe valami hazaárulót, aki olaj helyett szalonnán süttette ki a cethalat. Úgy is kell a cudarnak, mit forgatja fel az ősi erkölcsöket. Én bizony a kisujjam se mozdítom érte.

Egyelőre nem is kell. Se nem ölnek odalent senkit, se nem ordítanak. Csak a bárkások beszélgetnek a sarkon, mert éppen itt van a kikötőjük. (Nem a tengerbe köpnek, hanem a gondolába; a tengert csak akkor kultiválják, amikor fuvarjuk van.) Abban nem ők a hibásak, hanem az én fülem, hogy azt is emberölésnek hallom, amikor jó reggelt kívánnak egymásnak. Eszük ágában sincs e vízi fiákereseknek, akik mind jó emberek, hiszen finocchiót früstökölnek köröm közül, ami a köménymagnak a hagymája, s aki azt megeszi, az csak jó ember lehet. (Én is azzal javítom föl az erkölcseimet, mire hazaérek.)

- Freddo, freddo! - harsogják a gondolierek, és ezzel fogad a pincér, a portás, a hotel majordomusa, ezt hallom a mercerián a Quadriban, a San Marcón, és biztos, hogy a Porta della Carta fölött is azt a napi riportot adja le a térdeplő dózse az evangélistának, hogy "Freddo, padrone, freddo."

Azon a lépcsőjén állok a Palazzo Ducalénak, amelyiken hatodfélszáz esztendeje Marino Falierit, az öreg dózsét lefejeztette a Consiglio dei Dieci, mert paktumot kötött az akkori szocialistákkal. (A lényeg ez volt: gondolom, király akart lenni az öreg - a részletekre Mussolini bizonyosan jobban emlékszik.) Hát ha énrajtam állna, én a telet fektetném ide, akire mezítlábas kiskorom óta tartom a haragot, és úgy levágatnám a nyakát ezzel a két kőóriással, akik itt őrzik a jogrendet, hogy vissza nem ragadna a legközelebbi jégkorszakig. Akkor aztán nem lenne többet freddo még Velencében sem, a jó reggele ne legyen annak a Mussolininak! Hát micsoda diktátor az, aki még a téllel se bír elbánni! No, akik otthon olyan nagyon odavannak érte, szeretnék én azokkal itt sorfalat állatni a mólón, amikor akkora szél fúj, hogy Szent Tivadart is majd a tengerbe sodorja, pedig az kőből van, és krokodilus hátán áll, és nem cserélgeti a frontját, hanem hatszáz esztendő óta állja az egy helyet. (Igaz, hogy meg is bukott, mint Velence védőszentje, és át kellett adnia az impériumot Szent Márkusnak.)

Amint így viaskodom a téllel és széllel, hallom, hogy hátam mögött meg az őrrel viaskodik valaki. 

- Szent István, Szent István! - mondja egy kicsit sértődötten. - Hajlike Stefán!

 - No, no - rázza a fejét udvariasan az őr, és rám kacsint a fél szemével, hogy lám, milyen különös teremtései vannak az istennek.

 Nem vagyok abban a helyzetben, hogy egyetérthessek a kacsintó sógorral, mert a férfiú, akire figyelmemet fölhívja, csizmát visel, magyar nadrágot és hozzávaló fekete kabátot, továbbá báránybőr sapkát és tarisznyát. Egyszóval abból a nemzetségből való, amely iránt a signor némi hálát érezhetne. Mert ha Attila urunk annakidején ide nem zavarja az akviléjai halászokat, akkor nincs Velence, és a signor most nem mutogatja az írott képeket és faragott képeket fejenként tizenötezer koronáért az Attila örököseinek.

No, az örökségről ne beszéljünk, hanem kérdezzük meg a földit, mi járatban van.

A földit Hebők Jánosnak hívják, a félegyházi tanyákról való magyar, eltévelyedett valami szentéves zarándokcsapattól, de azért nincs semmi baj, pénze van, a némethez is hajaz, mert mint molinári-baka Bécsben is szolgálta annak idején a császárt, a Burg előtt is volt strázsa, hát nem kell félni, mert Hebők János haza fog találni.

 - Csak eggyel nem vagyok kibékülve, tekintetes úr - mondja bizodalmasan -, azzal, hogy István szent királyunk úgy le van csökkentve.

- Hogy gondolja, földi?

- Nézze, harmadik hete sergek-forgok ebben az olasz tartományban, de annyi temérdek szent közt még sehol se volt találkozásom első szent királyunkkal. Akárhogy faggatom ezeket a kórságosokat, ez mind csak a vállát vonogatja, hogy no, no, no.

 - No - kezdtem én is a kórságosok nyelvén. - Most jó helyre jött, földi, csak tartson velem. Hanem a tarisznyát kint hagyjuk a kapusnál, mert azzal nem eresztenek be.

Hebőknek egy kicsit megfelhődzött az arca, de azért csak beadta a tarisznyát a portikusba.

 Emlékeztem rá tegnapról, hogy a Bussolában - az inkvizítorok szobájában - van Vecchinek egy nagy freskója, amelyiken Leonardo Donato dózse térdel a Boldogságos előtt. Oda igyekeztem a földivel, de hogy magam se nagyon tudom a járást, a tanácsterembe vetődtünk, amelyiknek a mennyezetét Veronese káprázatos nagy képe tölti be. A lepantói csata.

- Megálljon csak - érinti meg a karomat Hebők -, hát ezek kifélék? Itten meg tán a vasas németeket verik?

- Nem - mondom -, a törököket.

- Kár - mondta Hebők, de mindjárt fölvillan a szeme. - Akkor ez alighanem Hunyadi János.

- Az, az - hagyom rá.

- Azt hiszem, őtet is szentnek tették volna, ha nem a törököt marcingolja, hanem a németet.

Senkit se szeretek a hitiből kiverni, s nem ingatom meg Hebőköt a történetfilozófiájában, amely némileg ellentmond a tényeknek, de hát a történetfilozófiának éppen ez a lényege.

Beérünk a Bussolába. Itt már kalauz se kell Hebőknek. Ahogy meglátja a koronás Szűz előtt térdelő díszruhás dózsét, leveszi a kalapját, és kemény térde már koccan is a mozaikpadlón. Mire észreveszem, hogy térdel és hogy csordogál a könny olasz szelektől kicserzett arcán, akkorára már én is ott térdelek mellette. Két szegény fia az istenverte országnak a csudák házában, ahol kezükben tudós könyvekkel járnak az európai emberek. Mink, ügyefogyott szittyák csak keresztet vetettünk.

Hátunk mögött valaki kotorászik a falon. Angolok csörtögnek a bronz oroszlánszájban, amelyen keresztül az egykori delátorok a névtelen följelentéseket bocsátották az inkvizítorok elé. Fölállunk, és Hebők a félegyházi templomban megszokott gesztussal leveri a nadrágja térdiről az oda képzelt port. Az arcán a célját ért ember elégedett mosolya.

- No, csakhogy ezt is láttam - nézi szeretettel a dózse fehér szakállas fejét. - Nagyon formázza az otthon való Szent Istvánt, csak ez már élemedettebb korából való szegénynek.

A nap egy pillanatra kisüt a kopertából. A mozaikablak pirosra mosolygósítja a Boldogságos szelíd arcát.

Nincs is itt olyan "freddo".

(részlet a novelláskötetből)

A bejegyzés trackback címe:

https://irodalmivelence.blog.hu/api/trackback/id/tr551730876

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása