1548 a fordulat éve: addig vele vannak az istenek, azután ellene. Nagyobb bajokkal nem sújtják, csak kellemetlenségekkel, de azokat a végtelenségig kell tűrnie; csak azért mosolyogtak a gyerekre, hogyannál inkább elveszejtsék a férfit. Ettől kezdve megváltozik Jacopo, önmagává válik, az a dühöngő és üldözött törvényenkívüli lesz belőle, akit Tintoretto néven ismerünk. Addig semmit sem tudunk róla, legfeljebb azt, hogy őrült iramban dolgozott; húszéves korban nevet szerezni aligha lehet elszántság nélkül. Azután az elszántsága dühhé válik: produkálni akar, szüntelenül produkálni, eladni, a vetélytársakat vásznai számával és méretével akarja megsemmisíteni. Van valami eszeveszett ebben a forcing-hajlamban.Robusti haláláig versenyt fut az idővel, és nem lehet eldönteni, hogy önmagát keresi a munkában, vagy éppen önmaga elől menekül a túlterhelésbe. Istennyila-Tintoretto fekete lobogó alatt hajózik; a fürge kalóz minden eszközt jónak tart. Különös előszeretettel az alantas húzások iránt. Önzetlen, valahányszor az önzetlenség látszik kifizetődőnek, lesüti a szemét, nem hajlandó árat mondani, csak ezt ismételgeti, mint egy hordár: "Ahogyan ön gondolja." Csakhogy a hordárok mindenkinél jobban tudják, hogy a fuvarnak ára van: arra számítanak, hogy az ügyfél magától önti eléjük az erszényét, nagyvonalúságból.
Máskor ár alatt kínálja portékáját, azért, hogy egy üzletet megszerezzen: a nyomorúságos szerződés majd újabbakat, előnyösebbeket hoz. Megtudja, hogy Crociferiék megrendelést készülnek adni Paolo Caliarinak, úgy tesz, mintha semmiről sem tudna, felajánlja szolgálatait. Megpróbálják udvariasan elutasítani: "Boldogan, de mi Veronésére gondoltunk." Veronésére, helyes - mondja. - "És ki vállalja, hogy megfesti?" "Hát - válaszolnak kissé meglepetten -, úgy gondoltuk, hogy Paolo Caliari igazán alkalmas rá ... " Mire Tintoretto, ugyancsak elképedve: "Caliari? Micsoda ötlet? Én jobbat csinálok, jobb Veronését, mint ő, és olcsóbban." Áll az alku, szent a szó. Hússzor eljátszotta ezt, "csinált" Pordenonét, Tizianót, mindig mélyen leszállított áron.
Hogyan csökkentse a költségeket? Ez a kérdés gyötri. Egyszer aztán megtalálja a zsugori és egyben zseniális megoldást, és ezzel felrúg egy hagyományt: bevett szokás, hogy a mesterek másoltatják vásznaikat; a műhely reprodukciókat készít, és ezeket jól kialakított áron értékesíti: ez tehát azt jelenti, hogy a festészet másodlagos piaccal is rendelkezik. Jacopo, hogy megszerezze ennek a piacnak a vevőkörét, jobbat kínál olcsóbban: kiiktatja a modellt; a vásznaiból lehet ihletet meríteni, de az utánzást megtiltja; munkatársai egyszerű és mindig azonos eljárásokkal újat állítanak elő, anélkül, hogy bármit is kitalálnának: csak meg kell fordítaniuk a kompozíciót, felcserélni a jobb oldalt a ballal, egy másik képről odafesteni egy aggastyánt annak a nőalaknak a helyére, amelyet azután valamelyik következő képen lehet felhasználni. Ezek az eljárások bizonyos gyakorlatot kívánnak, de nem vesznek igénybe több időt, mint az egyszerű másolómunka; Tintoretto naiv ártatlansággal hirdeti: "Nálam eredeti műveket kapni másolatok áráért."
Amikor nem kellenek a vásznai, ajándékba adja őket. 1564. május 31-én határozatot hoz a Scuola San Rocco testületének elnöksége, hogy felékesíti a tanácstermét: vászonra festett képpel díszítteti a mennyezet középső, ovális részét. Paolo Caliarit, Jacopo Robustit, Schiavonét, Salviatit és Zuccarót kérik fel, hogy mutassanak be vázlatot. Tintoretto lefizeti a szolgákat, és megszerzi a pontos méreteket. Dolgozott már a testületnek, és elképzelhető, hogy cinkosokra talál akár még a Banea e Zonta körében is. A megadott napon mindenki bemutatja a rajzát; amikor Robustira kerül a sor, mintha a mennydörgős istennyila csapna be: Jacopo létrára mászik, a mennyezetről leemel egy kartont, és a jelenlévők feje fölött káprázatos festményt leplez le, már a helyén, már készen. A terem fölmorajlik. Ő magyarázkodik: "Egy vázlat félreérthető; ha már itt voltam, jobbnak láttam be is fejezni a képet. Ha azonban önöknek, uraim, nem tetszik a munkám, akkor ajándékba adom. Nem önöknek, hanem Szent Rókusnak, védőszentjüknek, amiért annyi jóságot tanúsított irántam." Ezzel behúzta a testületet a csőbe, és ezt tudta a csaló is: az alapszabály tiltotta, hogy kegyes adományokat visszautasítsanak. Nem maradt más hátra, mint hogy az eseményt bejegyezzék a Scuola nyilvántartásába: "A mai napon alulírott Jacopo Tintoretto festő egy képet ajándékozott nekünk, nem tart igényt semmiféle ellenszolgáltatásra, kötelezettséget vállal rá, hogy a munkát a megfelelő időben befejezi, és ezennel kielégítettnek nyilvánítja magát." Az alulírott pedig ezt írja: Io Jachomo Tentoretto pintor contento et prometo ut supra.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://irodalmivelence.blog.hu/api/trackback/id/tr251798662

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.