Jékely Zoltán: Az éjféli Velencéhez (1937)
2010.02.02. 11:49
Éjfélt ütött az öreg óra,
a két vas-mór éjfélt ütött;
kalapácsuk kongó ekhója
még száll a Szent Márk-tér fölött,
mint elfoszló templomi nóta.
A téren csend lesz nemsokára,
megdöglik a modern zsivaj;
hallszik a baglyok surranása
s valami mély tengermoraj:
évszázadoknak muzsikája.
Hibátlanul lebeg a félhold
a Campanile oldalán,
ez is a velencéseké volt,
s úgy látszik, az most is; talán
hadizsákmány a sárga félhold.
A börtönök hídján megállok,
szellemként, észrevétlenül;
valaki kérdezi: ki jár ott?
a félhomály elevenül;
kezdhetnénk valami szeánszot!
Egy rácson sárga kéz kapargál,
ágyúgolyós vaslánc csörög,
mit ötszáz éve húz a karján
valami eldugott török –
az, aki ott matat, kapargál.
Micsoda vad bűbáj lepett meg,
milyen alkimista varázs?
Mult századok elevenednek
bennem, s mint őrült gondolás,
látom lelkét a zöld vizeknek.
Ó, régi kürtszók, indulások
velencés expediciók!
Az oroszlán tüzet okádott,
recsegtek a zászlós hajók,
hidak hátán sírtak a lányok.
Sok hős azóta sem jött vissza –
de még jöhet: a víz alatt!
sírboltjából a szép menyasszony
kilibben majd s elészalad
s többé nem is ereszti vissza.
Poshadt-vizű sikátorokban
vén kéjenc dózsék lelkei
kislányokra lesnek titokban;
egyik Szent-Márkot öleli
egy patkányos templomsarokban.
A Piazettán ténferegve
költők járnak s szerelmesek,
kik idegenből ittrekedtek.
– Milyen különös élvezet:
örökre ittmaradni veszteg!
Ó, századvégi nagy szerelmek!
a Monarchia szűzei
itt tanulták meg a szerelmet,
s csipkékben kellett fürdeni,
mert sohasem aludt az ördög!
Aztán elmentek jobbra-balra,
itt hagyván el lányságukat
mitológikus áldozatra:
Velence fiatal maradt,
mint balzsamos halottak arca!
Most hát ismerlek, szép Velence,
ez az éjfél megmutatott.
Vajjon otthon, a nagykredencben
érzik-e a képes-lapok,
hogy ma lettél enyém, Velence –?
Tudom, hogy mint e pillanatban,
olyan leszel örökösen;
az idő rólad visszapattan –
van úgy, hogy már-már azt hiszem,
itt minden rég a víz alatt van…
Eljön az az idő! A tenger
zálogosdit játszik veled
s az alvó földi istenekkel.
Vénusz vagy, vízből született:
bölcsőd volt, sírod lesz a tenger.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://irodalmivelence.blog.hu/api/trackback/id/tr641722283
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.