1548 a fordulat éve: addig vele vannak az istenek, azután ellene. Nagyobb bajokkal nem sújtják, csak kellemetlenségekkel, de azokat a végtelenségig kell tűrnie; csak azért mosolyogtak a gyerekre, hogyannál inkább elveszejtsék a férfit. Ettől kezdve megváltozik Jacopo,…

 CÉGÉREK ÉS FELIRATOK TIPOLÓGIÁJA, MELYEKET AVÁROSBAN SÉTÁLVA, HÁROM–ÖT MÉTERRE A FÖLDFELSZÍNÉTŐL LÁTHATUNKHa átkeltek Velencén, én harminc éve már csak gyalogosan járok, tartsátok a szemeteket a falfelületen, úgy három és öt méter közötti magasságban. A…

Szerző: tabularium

1 komment

Címkék: scarpa

VELENCE ÉS A TENGER Velence alapvetően különbözik azoktól a városoktól, amelyek azzal kérkednek, hogy hasonlítanak hozzá, mint például Stockholm vagy Amszterdam. Az együttemlegetés már-már közhelyes, de érvényessége csupán a díszletekre szorítkozik. Az észak…

Szent Márk dicső terén, melyet mélán tapostam,valaha régesrég egy másik bús magyar,méltóbb költő mint én, és hős mint senki mostan,tiport hatalmasan, ki tudta mit akar!Ki tudta mit akar s nem tudta, hogy a rosszbanfogyhatlan a világ s nem tudta, hogy hamaride vágy vissza a…

A szirénák délután fél hatkor szólaltak meg. Nem bombatámadást jeleztek, hanem azt, hogy néhány órán belül Velence teljesen víz alá kerül. A jelenség „acqua alta” néven ismeretes, és minden évben megismétlődik, rendszerint november első napjaiban, a halottak…

süti beállítások módosítása