Die 6. érkeztem 10 órakor Mesztrébe ahol a lovakat hattam. Ültem gondolában, három fertály óra alatt Velencébe mentem.
Die 7. ma jártuk az szentegyházakat. Az előbbi közül Sz. Márkot, melynek az mennyezetje mind szép apró kövekből vagyon kirakva, az padimentoma különbféle márványokkal rakott virágokra s más sok szép figurákra mind külömbféle színű. Az öreg oltáron hat magas tömérdek alabástrom oszlopok, melyek mesterségesen vannak kifaragva. Ugyanaz nap mentünk fel az Sz. Márk tornyába, ahonnét az egész várost kiláttuk, az tengeren sok szép épületeket, akik a városon kivül vannak a tengerben.
Ugyanaz nap voltunk a velencei herczeg házaiban, palotáiban, magát is a herceget láttuk. A tanácsházakat mind eljártuk, mely sok szép ornamentumokkal vagyon felékíttetve. Az palatium Armum tutariumában voltunk, ahol sok szép antiquitásokat láttam, fegyvernek sok szépségét, Atilla király fegyverderekát, lovának az féke, Skander béknek az pallosát, más különb-különbféle török fegyvereket, melyeket az törököktül nyertek. Láttam egy terméskristálybul készült magas lámpást, melyet azki csinált, annak az mesternek harmadizig minden esztendőben rendelt a respublica háromszáz aranyat.
Láttam ugyanazon házban Boldog Asszony képét, melyet Sz. Lukács evangelista maga kezével irt, igen szép.
Die 8. Voltunk az tengerre be egy magyar mérföldnyire, hol a sok szép öreg hajókat láttuk. Tizenötöt, melyeket úgy készítettek el minden élésbül s mind más provisióbul, munitióbul, hogy rövid nap meginduljanak a török ellen.
Harminchat ágyú egyiken-egyiken meg volt három contignatióval volt bennek az ágyú. Amint felmentünk a hajóban tizenhét fog grádics volt az víztől, meg azonkívül két contignatióval voltak fölyül az szép házak, s konyhájok mindenikben.
Visszajövet onnan néztük meg az öreg gályákat, melyeket ugyanakkor próbáltak, az gályásokat tanították vonni, volt mindenfelől huszonöt evező mindeniken négy-négy ember, azkik vonták. Rabok voltanak. Négyszáz embert szoktak közönségesen belevenni, fegyverfogó emberrel együtt. Azon szép tarackok voltanak szép tizenhét vörös zászló, az gálya is mind vörösre volt megföstve. Evező is aszerént, de szép cifrán. Távulról mintegy vörös kastélyoknak tetszettek. Ugyanaz nap voltunk az drága materiákat szövő embereknél. Oly materiát mulattak, melynek singit száz aranyért adták, esztendeig tizenhét s tizennyolc singet szövetnek meg. Többet nem.
Die 9. Mentünk az arsenálban. Melyben az első szobában volt huszonnégy gályára való fegyver, az másik szobában hatezer emberre való vasderék, 12 ezer emberre való fegyverderék, harmadik házban rendesen minden fegyverek, pisztollyal, karabinnyal renddel s más fegyverrel rakva. Az többi között Scander bék vasderékja. Az udvaron az sok vasmacska, melyek gályára valók. Azután hat ágyúöntő házban, melyekben mindenkor vannak mesterek a kik ágyúkat öntenek. Onnan mentünk az Czaighausban, azhol az ágyúknak sok szépsége s nagysága vagyon. Olyan is vagyon, ha magas hegyre akarják vinni, nyolc darabra választhatni el egymástul. Hat olyan volt, hogy 12 éves gyermek belement, s ki nem láttuk, hatlyukú egynihán is volt. Volt ezeken kívül több raritások, mieneket hamar nem is hittem.
Ugyanazon arsenálban mindenkor benne vannak a mesteremberek, mindenféle hadieszközöket csinálnak, békességes időben is soha meg nem szűnik. Az mesterembereknek száma 2300. Minden szombaton megfizetnek nekik. Bort pedig valamennyit megihatnak fizetéseken kívül, mind annyit adnak, bor penig aki elkel esztendeig, huszonhatezer aranyra megyen.
Az arsenál igen nagy helyen van, csak maga is egy város volna. Vagyon 300 gályának való száraz hely benne, volt, hogy láttuk, 80 öreg gálya benne. Volt olyan is, akiket 600 vagy 800 embernek kelletik vonni. A velencei herczeg gályájában is voltunk, melynek Bucentoro neve. S amikor úrnak mennybemenetele esik, az egész respublica kimegy nagy ceremóniával s pompával a tengerbe, úgy vet egy arany gyűrűt bele, s úgy jegyzi el magának a tengert. Az a gálya szép nagy, de igen mesterséges és drága, kívül-belöl aranyos körülfolyván ( ... ) való százezer skudákon készült föl. Azonkívül voltunk másban, melyet újonnan csináltak csak akkor, s még vízbe sem eresztették, mert még akkor készült föl minden hadi eszközével, az mint készen a tengerbe bocsátják, 625 000 forintba. A hossza a két orron kívül 80 lépés. Négy contignatióval vagyon benne a helyek élésnek s magoknak valók s több hasonlók, sőt nagyobbak is. Voltanak törököktül nyert gályák is, szépek voltanak, cifrák. Az orruk mind aranyos.
Volt más Paiandra nevű gálya, melyet sáncnak tartanak a tengerben, föld töltés sáncok vannak benne. Egy öreg gályára való vászon, a kívül-belöl megöntik szurkos vászonyal s megborítják s a vitorlákra megyen 18 872 rőf vászon.
Ugyanaz a nap délután mentünk a Sz. Márk templomába, ahol a kéncset tartját, abban a tárházban. Elsőben sok szép reliquiákat láttunk. Boldogságos Szűz Mária haját; amely oszlophoz volt Cristus urunk kötözve, mikor ostorozták, 10 darab vagyon itt benne. Az tövises koronából egy szál. A kincs penig megböcsülhetetlen. Csak carbunkulus nyolc darab volt, négye mint egy-egy tyúkmony. Két arany öreg korona kövekkel rakott. Tizenkét drágakövekkel rakott arany mellrevaló, melyek vasderék formára vannak. Drága öreg orientális gyönggyel rakott sok szép gyémánt, rubin, smaragd, szafir, mindenféle drágakövek benne, tiszta arany, mely Constantinus császáré volt, adta leányának Helénának. Volt egy pohár, ki egészlen egy gránátból volt kimetszve, egy pint bele fér. Egy más hasonló pohár türkizből kimetszve, aranyban foglalva. Az velencei hercegi korona is, mely mintegy sapka forma, drágakövekkel rakott, a tetején egy hosszú, magas, hegyes gyémánt. Azonkívül más aranyban foglalva öreg gyémánt. Volt más termés igaz gyöngy aranyban foglalva, melynél soha nagyobbat nem láttam.
Die 10. Mentem a lovakhoz Mestrében.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://irodalmivelence.blog.hu/api/trackback/id/tr181805945

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jeltelen (törölt) 2013.05.05. 18:04:54

Hogy Szentkuthy se hiányozzon a gyűjteményből
youtu.be/F87ln55W5tI
süti beállítások módosítása