Május 2-án Isten dicsőségére épen és egészségben megérkeztünk Velencébe, először a bástyáknál tanúságot tettünk arról, hogy egészséges vidékről jövünk, végre az ezzel megbízott emberek szabad bejárást engedtek nekünk. A szállás szerzés igen nehéz. Velence Trieszttől 20 olasz mérföldre van.
3-án elkezdtem a város megszemlélését. A következő csodálatos dolgokat láttam: 1. A város fekvése. 2. A velenceiek által épített Rialto nevű híd, templom a Szent Márk téren. Továbbá az újjáépített Szent György-kolostor. Ebéd után megnéztem a Szent Márk-tornyot, melyről át lehet tekinteni az egész várost. Továbbá a házat, melyben a nagy tanácsot tartják és egy másikat, melyben egy eléggé művészi és óriási költséggel épült tanácsterem foglal helyet. Továbbá ajándékok a velencei dózse felesége számára [ ….. ] olyan költséggel [ ….. ] Ugyane napon az előző szállásról másikra költöztünk a nagyobb kényelem kedvéért. Ugyanezen a napon voltam Mihály kancellár úr házában stb.
4-én óriási költséggel és készülettel koronázták meg Grimani velencei dózse feleségét. Először [ ... ] ment a Bucintoro nevű igen drága gályával két más gálya és bárkák meg igen sok gondola és naszád kíséretében ennek a Grimaninak a házához, a gályák és naszádok egyik részében velencei tanácsosok ültek, másokban velencei mesterek, mindegyik [ ... ] vitt zászlókkal és zeneszerszámokkal, az egyik gályában az evezősök meztelenek voltak, a másikban pedig csak ingben. A Bucintoro gályán vitték a velencei dózse feleségét, két másikkal igen sok velenceit fegyverek durrogása, trombiták harsogása között, zeneszó mellett, és a tengeren keresztül elvitték a Szent Márk-palotáig, ahol felvonulást rendeztek, először a mesterek vonultak fel saját zászlóikkal és zenéjükkel [ ... l Végül a szüzek és fiatalasszonyok ékességekkel [ ... ] igen szépen [ ... ] fehér ruhában szám szerint 47-en vonultak fel. Ezután két másik zöld ruhás idősebbeket, másokat, szám szerint 218-an, feldíszítve. Végül magát a dózse feleségét hozták aranyköpönyegben, fejére illesztett hasonló tiarával. Előtte is gyönyörű ruhákkal díszes különféle zenészek mentek. Ezeket a hölgyeket és a dózse feleségét 82 vörös selyembe öltözött tanácsos követte, a Szent Márk téren körös-körül nagy volt a fegyverdörgés és taps, és végül bevezették magába a palotába, és ott ez a felvonulás egész estig tartott, s Isten dicsőségére ez a nap is véget ért.
Ugyanezen a napon vacsora után a dózse feleségét a nyilvános palotában trónjára helyezték, jobbról is meg balról is tanácsosok ültek, a lábainál két [ ... ] valamint más tanácsosok saját székeiken ülve, szemben pedig két [ … ] igen sokan, mindegyik [ ... ] mesterek és különböző [ … ] viselők külön-külön ajándék gyanánt hozták a dózse feleségének különféle, különböző [ ... ] arannyal, ezüsttel és színezéssel díszített [ ... ] készített [ ... ] tálcákat, amely tálcák 500 [ ... ]
Május 5-én ebéd előtt láttunk [ ... ] fegyverekkel [ ... ] csodálatos - hihetetlen, ha valaki saját szemével nem láthatja, vacsora tájban jött hozzánk valaki egy [ ... ] egyedül táncolt az asztalon, melyet mégis emberi kéz csinált.
Május 6-án egyet-mást vásárolva Velencében, feltárult előttem Szent Márk megszámlálhatatlan kincset tartalmazó egész kincstára. Ebéd után játék a gályákon és bárkákban a tengeren, ütközet az ellenséggel, hogy ha valaki a másikat a vízbe tudja taszítani.
Május 7-én az egész napot vásárlással töltöttem. 8-án Szent Márk palotájában láttam két velencei nemes gyönyörű fegyverzetét és számos régiséget, a sekrestyében láttam ismét Szent Márk kincstárát és Konstantin császár legdrágább kövekkel készült serlegét.
Ebéd után megbeszélésen voltam a nagyságos orsinói herceggel, továbbá a pápa legátusával és a velenceiek fő ügyintézőjével a pápai legátus házában.
9. E napon láttam, hogy Velencében a napot pénzen adják el. Ebéd után ismét útnak indultunk hazánk felé, de a nyugtalan időjárás miatt csak a Velencétől egy mérföldnyire lévő Liur(?) kikőtőig jutottunk, és ott maradtunk éjfélig.

(Kulcsár Péter fordítása)

A bejegyzés trackback címe:

https://irodalmivelence.blog.hu/api/trackback/id/tr151802988

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása